Híres épületeket értékelt fel az Uphill tanácsadó cég, a listából kiderült, a Kreml kevesebbet ér a Colosseumnál. A moszkvai Kreml műemlékegyüttesének Uphill szerinti becsértéke csupán 50 milliárd dollár, a római Colosseum 110 milliárdot ér, a párizsi Eiffel-torony pedig 550 milliárdra rúg. Mint a Business FM rádió beszámolt róla, az orosz szakértők keveslik az összeget. Amíg azonban egyesek felbecsülhetetlennek tartják az UNESCO világörökségei közé tartozó történelmi városrészt, mások szorgalmasan számolnak. Alekszandr Vuszov, az Uphill Consulting üzleti értékbecslési osztályvezetője a rádióban elmondta, hogy a legdrágább szabadpiaci ingatlan árát vették, beleszámították a Kremlhez közeli híres Tverszkaja és az Arbat utcák üzleti negyedeit, és felmérték a Kreml épületeinek alapterületét. Hozzáadták a történelmi épületegyüttes turisztikai értékét is. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!