A segítésről és a szeretetről szól a cserkészet – mondta Hende Csaba Szombathelyen. Kiállítással és emléküléssel idézték meg a száz éves magyarországi cserkészmozgalmat a vasi megyeszékhelyen. Az eseményen Hende Csaba honvédelmi emlékeztetett: Szent Márton, valamint a cserkészeti mozgalmat elindító brit Robert Baden-Powell egyaránt katonatisztek volt – írja a honvédelem.hu. „Tájékozódni nemcsak a természetben, de egész életünkben tudni kell. Ezeket a tájékozódási pontokat jelölik ki a cserkésztörvények”, mondta a honvédelmi miniszter. „A segítésről, szeretetről szól a cserkészet és a mi egész életünk”, fogalmazott, aki a kiállítás kapcsán azt üzente a fiatal cserkészeknek, hogy őrizzék meg hitüket és a hazához való hűségüket. A kiállítás megnyitója előtti emlékülésen Szőcs Géza, miniszterelnöki tanácsadó azt hangsúlyozta, hogy a cserkészet képes a hagyományos európai kultúra számára már-már elveszített generációkat visszahozni az értékek világába.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!