A Lehet Más a Politika Észak-dunántúli megyei szervezetei Szombathelyen találkoztak november 9-én, pénteken. A megyék delegáltjai döntöttek a regionális együttműködésről. A szombathelyi találkozón részt vettek Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye képviselői, és megalakították az LMP Észak-dunántúli Regionális Egyeztető Fórumát. A regionális fórum koordinátora a körmendi Baracska Péter lett. A megjelent LMP-s delegáltak a találkozón hangsúlyozták, hogy a térség a magyarországi átlagnál jobb helyzetben van, ám a közlekedési nehézségek, a fiatalok elvándorlása itt is jelen van olyan speciális helyi problémák mellett, mint például a zsebszerződések. A delegáltak elhatározták, hogy ezekben a kérdésekben az LMP megyei szervezetei regionális szinten kívánnak együttműködni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!