Közös programot indított a vasúti átkelők biztonságának javítására Nyugat-Magyarország és Burgenland – jelentették be szerdán Eisenstadtban. Az együttműködés keretében közlekedési szakértők mérik fel az osztrák–magyar határon átvezető vasútvonalak biztonságosságát, az osztrák oldalon Burgenlandban, míg nálunk Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben, és tervet készítenek a létesítmények javítására, ahol szükséges – számol be az MTI. Magyarországon villogó fehér jelzés mutatja az autósoknak, hogy szabad az átkelés. Ausztriában ezzel szemben a szabad áthaladást a vörös jelzőfény hiánya mutatja. Az idei év tapasztalatai alapján Burgenlandban különösen az oszlopi átkelő számít veszélyesnek, itt többször is összeütközött már személygépkocsi és vasúti szerelvény. A program európai uniós támogatással zajlik, összköltsége 480 ezer euró. A finanszírozásban részt vesz Burgenland tartomány és a magyar Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!