Eszközfejlesztésre közel 6.5 millió, a szolgáltatások fejlesztésére közel 20 millió forintot kapott a Büki Művelődési és Sportközpont és Könyvtár. Ebből a pénzből online szolgáltatásrendszert alakítanak ki, interaktív könyvtári portált hoznak létre. Több programot indítanak az olvasás megszerettetésére, főleg a hátrányos helyzetű csoportok, idősek, romák, látássérültek részére. Az új honlap például roma nyelven is elérhető lesz lesz. a rendezvényekkel a fiatalokat is szeretnék megszólítani, így SMS – vers író versenyt is hirdetnek. Tóth Tamás intézményvezető rádiónknak elmondta: nagyon keresett a könyvtár, a fiatalok is egyre többen látogatják. A Bükfürdőn kihelyezett fiókkönyvtárat pedig elsősorban a külföldiek használják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!