A Budapest Környéki Törvényszék épületében kihirdetett ítélet szerint a bíróság a sértettek által elmondottakra, illetve egyebek mellett egy magnófelvételre alapozva bizonyítottnak látta, hogy 2010 augusztusában Verőcén, a Magyar Sziget Fesztiválon Zagyva György Gyula és a másodrendű vádlott megalázóan bánt a Hetek című lap két munkatársával. A másodrendű vádlottat, I. Bélát megrovásban részesítették. Borbély Attila tanácsvezető bíró az ítélet kihirdetését megszakítva a hallgatóság rendzavarása miatt (a tömeg egy része tapsban tört ki) kiüríttette a termet, később pedig az indoklást kis időre abbahagyva az elsőrendű vádlottat kellett figyelmeztetnie, mert ő is távozni akart.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu