Osztrák bútoradomány szabolcsi nagycsaládoknak

Az Ausztriai Katolikus Egyház bécsi püspökségének karitász szervezete hét tonna bútoradományt juttatott el szerdán Nyíregyházára: a szoba- és konyhabútorokat, illetve konyhai felszerelési tárgyakat a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagjai kapják.

Barabás László, Ausztria nyíregyházi konzulátusának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a szomszédos ország segélyszervezetei rendszeresen támogatják adományokkal a kelet-magyarországi térségben élő rászorulókat. Évente érkezik adományszállítmány, tavaly például 11 tonna ruhát juttattak el hajléktalanokhoz, illetve alkoholbetegeket gondozó egyesületekhez. A mostani - mintegy kétmillió forint értékű - bútorszállítmányt a bécsi katolikus püspökség karitász szervezete gyűjtötte össze az osztrák fővárosban, illetve környékén.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek