200 ezer Malév-utas vár a pénzére

Egyelőre nem hajlandó magára vállalni a Malév-jegyek árának visszatérítésével járó kockázatot a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap. A lap megkeresésére Simon András, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének MUISZ közlekedési szakterületi felelőse elmondta, az IATA és a Malév közötti megállapodás tette volna lehetővé, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak a pórul járt utasok.

Közölte azt is, a visszatérítés mintegy kétszázezer utast érint. Miután nem történt kifizetés, az International Air Transport Association (IRIME) és a MUISZ megsürgette az elmaradt fizetést - fogalmazott Simon András. Mint mondta, az IATA válaszlevelében az áll: amíg ebben az ügyben nem születik bírósági döntés, kockázatosnak tartja a Malév-jegyek árának visszatérítését. A szakember kifejtette, a MUISZ és az IRIME álláspontja továbbra is az, hogy a pénz-visszafizetési megállapodást teljesíteni kell - írja az ATV.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek