Kigyulladt egy busz motortere Kisunyomban

Egy asszony kopogott be a buszmegállóba beálló busz vezetőjének, hogy szikrázik a busz hátulja. Egy helyi férfi saját porral oltójával rohant segíteni.

Az utasok nem vettek észre semmit abból a tűzből, ami a Szombathely - Egyházasrádóc között közlekedő autóbusz motorterében keletkezett Kisunyom községben. Úgy tudjuk, egy buszmegálló mellett lakó asszony kopogott be a buszsofőr ablakán azzal, hogy szikrázik a busz hátulja. A buszsofőr éppen akkor észlelt műszaki hibát, a műszerfal kijelzői össze-vissza villogtak. A jármű vezetője azonnal döntött és leszállította az utasokat, kérve őket, hogy menjenek biztonságos távolságba, majd porral oltóval a busz hátuljához sietett.

Kigyulladt egy busz motortere Kisunyomnál
Kigyulladt egy busz motortere Kisunyomnál
Tánczos Mihály

A hat kilós porral oltó azonban kevésnek bizonyult. Ekkor ért haza a munkából egy büntetés-végrehajtási dolgozó, aki látta, hogy lángok csapnak ki a busz hátuljából és hallotta, hogy a sofőr a telefonba azt mondja valakinek, hogy nem tudta eloltani a tüzet a busz oltókészülékével. Azonnal elrohant a saját porral oltójáért és ezzel már meg tudták fékezni a tüzet. Mire a szombathelyi tűzoltók kiértek, már csak az izzó vezetékeket kellett oltani.

Bár szerettük volna megszólaltatni a BV-dolgozót, de ő udvariasan elhárította a kérést, mondván, csak azt tette, amit bárki más megtett volna. (Nem akartuk elvenni a kedvét azzal, hogy tapasztalatból megcáfoljuk, amit mond.) A férfihez közben kislánya és felesége is odaért és büszkén ölelték meg családtagjukat.

A férfi által hozott második oltókészülék fékezte meg a lángokat
A férfi által hozott második oltókészülék fékezte meg a lángokat
Tánczos Mihály

A kiérkező volános buszmentő csapat is köszönetet mondott a tűzoltásért és azonnal felajánlották a férfinek, hogy kicserélik a kiürült palackot.

Az időben megfékezett tűz ugyan komoly anyagi kárt okozott az autóbuszban, de szerencsére senki nem sérült meg. Az autóbuszon kb. 15 ember utazott, őket másik autóbusszal szállították tovább.

Két hónappal ezelőttmi is lángoló autóba botlottunk Szombathelyen. Az erről készült cikket, illetve videót itt találják Olvasóink Lángoló autót oltott munkatársunk Szombathelyen 2012. September 22. 11:17 .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Lángoló autót oltott munkatársunk Szombathelyen

Füstölni kezdett, majd kigyulladt egy Fiat Szombathelyen, a Mátyás király utcában. Munkatársunk habbal oltóval próbálta megfékezni a tüzet.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló