Égett Szécsi Pál testvérének otthona

Kigyulladt szombaton délelőtt Kecskeméten a Dévény utcában egy ház, amelynek egyik szobája teljesen kiégett. A házból egy idős, 73 éves asszonyt a tűzoltók mentettek ki, kórházba kellett szállítani. A Bács-Kiskun megyei online portál, a Baon.hu úgy tudja, a házban a tragikusan fiatalon elhunyt népszerű énekes, Szécsi Pál nővére lakott. Az asszony számtalan pótolhatatlan emléket, dokumentumot őriz a legendás énekesről, melyek nagy része valószínűleg a lángok martalékává vált. A házban egy PB-gázpalack felhasadt, két másik palackot azonban sikerült a nagy erőkkel a helyszínre vonuló tűzoltóknak kihozniuk az épületből. A lángok végül nem terjedtek át a szomszédos épületekre.(Forrás:HVG.hu)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek