New Yorkból érkezett az első, Münchenből a második, Sárvárról pedig a harmadik ajándék Európa egyik legnagyobb jótékonysági rendezvényére. Az ajándékokat ünnepélyes keretek között ma bontják fel Budapesten. A new yorki ajándék 7000 kilométert tett meg a Mikulásgyárig, ilyen messziről még sosem jött csomag a karitatív akcióra. A sárvári csomag azért érhetett már az első nap a fővárosba, mert a gyógyfürdőben már hetekkel ezelőtt közzétették azt a felhívást, amely arra sarkalta a fürdő dolgozóit, hogy gyűjtsenek adományokat az ország legnagyobb karitatív akciójára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!