Vasárnap tartották a nemzetközi Mikulás találkozót a városi műjégpályán, ahol idén 22 fehér szakállú siklott a jégen a SZOVA, a szabadidősport szövetség, valamint a korcsolyázó szakszövetség szervezésében megtartott vidám, télköszöntő rendezvényen. Az időjárás is kedvezett, hisz szombatra leesett a hó, így igazi téli hangulat fogadta a jégpályára látogatókat, akik vasárnap délben mintegy 400-an voltak, amivel közönségcsúcsot is döntött a program. A magyarok mellett egyébként egy szlovén, valamint egy erdélyi Mikulás is ellátogatott Szombathelyre. A Mikulások versengésében a közönségdíjat végül a korcsolyázó hóember vitte el. A jégpálya minden télen nagyon népszerű, és egyre több gyermek ismerkedhet meg a téli sportolási lehetőséggel is – mondta el Varga Jenő, a szabadidősport szövetség korcsolya szakágának az elnöke.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!