Az LMP az utcán rázná fel az embereket

Egyre több olyan kérdés merül fel, amiket már nem lehet a hagyományos parlamenti eszközökkel kezelni, ezért az utcán kell felrázni a magyar embereket, illetve elmondani nekik, hogy „2014 után ezt a kaszárnya-kapitalizmust hogyan fogjuk felszámolni” – mondta el Schiffer András újonnan megválasztott LMP-frakcióvezető az ATV Start című műsorában. A szintén LMP-s Vágó Gábor ugyanitt a fiatalok elvándorlásának megfékezése kapcsán hangsúlyozta: itthon tartásukhoz egy erősebb intézményrendszerre lenne szükség, valamint jobban kellene segíteni a gyakornokokat, hiszen nagyon sok munkáltató már tapasztalattal rendelkező munkavállalót keres. A Fidesz persze nyugodtan mehet keletre, csak az országot ne húzza magával, mert a fiatalok bizony inkább nyugatra mennének – fogalmazott Vágó.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek