Kiemelten vizsgálja a fényfüzéreket a korábbi évek kedvezőtlen tapasztalatai alapján a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - hangsúlyozta Fülöp Zsuzsanna szóvivő szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette: az idén még tart a hagyományos karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzés. Az eddigi tapasztalatok alapján a laboratóriumi vizsgálatba bevont harminc típusú fényfüzérből mindössze kettő felelt meg a biztonsági előírásoknak, a képet árnyalja, hogy a fogyasztóvédők eleve a gyanús termékeket választják ki az ellenőrzésre - mondta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!