Január 15-ig eldől, sztrájkolnak-e a pedagógusok

Január 15-éig eldől, sztrájkolnak a pedagógusok vagy sikerül megegyezniük a kormányzattal. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténekó elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az érdekvédelmi szervezetek nem állnak fel a tárgyalóasztaltól addig, amíg úgy látják, van értelmük a tárgyalásoknak. A PDSZ elnöke megemlítette: a szakszervezetek állítják, hogy a közoktatás alkalmazottjai sztrájk idején nem kötelezhetők az elégséges szolgáltatásokra, de az őket felügyelő minisztérium ezt vitatja. A fővárosi munkaügyi bíróság 15 napon belül hoz jogerős ítéletet ez ügyben, a legkésőbb január elejéig várható döntés - jegyezte meg.

Mendrey László közlése szerint a tárgyalásokon nem történt elmozdulás az iskolák államosításának elhalasztására vonatkozóan, ezért beadványt írtak a parlamenti képviselőknek, hogy a kérdésben forduljanak az Alkotmánybírósághoz. Hozzátette, a kormányzat ugyanakkor azt kommunikálja, hogy akadálymentesen zajlik az átadás-átvétel folyamata, azonban értesüléseik szerint a rohammunka jellemző ezen a területen. Kitért arra, hogy ugyanígy az életpályamodell és a pedagógus-béremelés ügyében sem jutottak előbbre, és véleménye szerint az új típusú munkaidő-szervezés megemelt terhelést jelent majd a tanároknak az eddigi heti 51 órás munkaidejükhöz képest.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek