Ellenőrzés az utakon

Vasárnapig tart az a fokozott közúti ellenőrzés sorozat, amelyre az autósok nem csak Vas megyében, hanem egy összehangolt akciónak köszönhetően egész Európában számíthatnak - tájékoztatott a rendőrség. Az ellenőrzések alapját az adja, hogy az Európai Unió területén az ittas járművezetés a közutak második legfőbb gyilkosa a gyorshajtás után. Mint írják, aki a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyva ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti.

A tavaly decemberben végrehajtott hasonló ellenőrzés során 1 millió 25 ezer járművezetőt állítottak meg 27 országban. Közülük 13 és fél ezren voltak ittasak, míg 1300 esetben kábítószer használatot állapítottak meg. Arra is felhívták a figyelmet, hogy akinek kétsége van azzal kapcsolatban, hogy az általa szedett gyógyszer befolyásolja-e a vezetési képességét, kérje ki orvosa tanácsát.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek