Megfigyelőként veszt részt a tárgyaláson a Hallgatói Hálózat

A Hallgatói Hálózat képviselője civil megfigyelőként vesz részt a Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterével való keddi egyeztetésen, ugyanakkor mint az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben írták: elítélik a zárt ajtós tárgyalásokat. A szervezet állásfoglalásában kifejtette: a keddi "egyezetésnek" azért sem látják értelmét, mert sem ők, sem a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem kapott előzetesen semmilyen anyagot az új koncepcióról, amelyről a miniszter tárgyalni, a kormány szerdán pedig szavazni kíván.

Abban bíznak, hogy legalább ezen a találkozón konkrét információkhoz jutnak, amelyekről tájékoztathatják a nyilvánosságot, és konkrét véleményt fogalmazhatnak meg. Éppen ezért a Hallgatói Hálózat tagjai úgy döntöttek, aktivistájuk meg fog jelenni a keddi miniszteri egyeztetésen a HÖOK felkérésére. Felhatalmazásuk tárgyalásra nincsen, ezért civil megfigyelőként vesznek részt a tárgyaláson. Leszögezték: látszatmegoldások helyett a hallgatói fórum által elfogadott hat pont teljesítését várják a minisztertől. Kitértek arra is: a Hallgatói Hálózat alapvetően elítéli a zárt ajtós tárgyalásokat, és minden alkalommal nyilvános egyeztetéseket követel, hiszen mindenkinek joga van tudni, mi zajlik a feje fölött.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek