A Cinema City, az ország legnagyobb moziüzemeltetője a vászonhasználati díjakra a magyar filmek esetében kedvezményes díjat állapít meg, és azt a filmek bevételéből vonja le - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Nemzeti Filmalap és a moziüzemeltető. A támogatás célja a nézőszámok növelése - olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy a támogatás Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos kezdeményezésére jön létre. A támogatás mértékét az adott film eredményessége határozza majd meg, de a pontos részletek kidolgozása még folyamatban van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!