Eddig 1700 ötezernél kevesebb lakosú település önkormányzatának 80 milliárd forint összegű adósságát vállalta át az állam - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Nyíregyházán. Már csak 14 olyan település maradt, ahol az adósságátvállalás még nem történt meg - mondta a sajtótájékoztatón a kormányfő, miután a város adósságrendezéséről tárgyalt Kovács Ferenc polgármesterrel. A miniszterelnök szólt arról is, hogy az érintett települések vezetőivel a tanulságok levonásáért közösen tekintik át, hogy miként halmozódhatott fel a jelentős, egy lakosra jutó mintegy egymillió forint összegű tartozás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!