Szombaton tartja a Sárvári Koncert Fúvószenekar idei Újévi Koncertjét a Tinódi gimnáziumban. A zenei program felöleli a koncert fúvósirodalom valamennyi műfaját – írja a város honlapja. A romantikus Verdi operanyitánytól Johann Strauss könnyed művein át Kodály Zoltán és Hidas Frigyes népzenei feldolgozásain keresztül napjaink könnyűzenéjéig minden megtalálható lesz a programban. Így többek között a James Bond filmek főcímdalaiból készült válogatás valamint a Hungária együttes örökzöld dallamai is felcsendülnek. A műsorból nem hiányoznak az eredeti koncertindulók sem. A négy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény ezúttal is kellemes és tartalmas szórakozást ígér az igényes fúvószenekari muzsikát kedvelők számára. A Sárvári Koncertfúvószenekart Szélesi Attila karnagy vezényli.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!