Egy-két hónapon belül elkezdődhetnek az építési munkák a 85. számú főút Enese-Csorna és Győr-Enese közötti szakaszán, ha sikeres lesz a közbeszerzés, melyre február 14-ig lehet beadni a jelentkezéseket. 14 km-nyi szakaszt építenek itt, míg az ugyancsak most induló Csornai elkerülő útnál további 6,3 km-es pályaszakasz készül el. Az M85-M86 csomóponttól 2x2 sávos paraméterekkel folytatódik az első ütem Szombathely felé. Összesen 34 milliárd forintot költenek a 20 km-es szakaszra, melynek 85%-át uniós forrásból finanszírozza hazánk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.