Vas megyében még nem találtak influenzást. Az influenza szerű megbetegedések száma egyenletesen emelkedik, de a járványos szintet még nem érte el hazánkban, így Vas megyében sem – tájékoztatott Dr. Stánicz Éva megyei tiszti-főorvos. A figyelőszolgálat jelentése szerint az elmúlt időszakban többen fordultak orvoshoz megfázásos tünetekkel, azonban egy esetleges járvány kialakulására csak január végégén számítanak a szakemberek. Éppen ezért még mindig érdemes kérni a háziorvosoktól az influenza elleni védőoltást, mert két hét elegendő a védettség kialakulásához.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!