A szomszédos osztrák tartományt kormányzó osztrák szocialista párt tartományi vezetősége Kismartonban bemutatta a 2013-as év tervezetét. Több pénz jut majd az ingázóknak, a kórházaknak, a termálfürdőknek, a szélenergiának, de a magyar kapcsolatokat is bővítenék, mondta el Hans Niessl tartományfőnök. Az orf. at beszámolója szerint Burgenlandban az idén további 1000 munkahely teremtését tűzték ki célul. A jövőben erősítenék a magyarországi kapcsolatokat annak érdekében, hogy EU-támogatásokkal még több határon átnyúló közút- és vasútvonal épülhessen ki. Ennek során bővítenék a Felsőőr-Szombathely vasúti összeköttetést. További autóutak is szerepelnek a tervben Magyarország és Ausztria között. A lista készen van, a további lépések a budapesti tárgyalásoktól függenek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!