Tízgyermekes szülőket köszöntenek

Ma délután tizedik gyermekük megszületése alkalmából Kemenespálfán Vass Józsefné Gyöngyit és férjét köszönti V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár, Kovács Ferenc a Vas megyei közgyűlés elnöke, Tuczainé Régvári Marietta, az Egyházmegyei Karitász igazgatója, valamint Biczó Péter, a falu polgármestere. A tizedik gyermekként született kisfiú, Vass Gábor már hét hetes, és jó egészségnek örvend. A karitász már egy éve segíti a családot élelmiszerrel, pelenkával. Az anyuka a szervezetnek legutóbb azt mondta, nagyon sok mindenük megvan, csak nagy edényekre lenne szükségük.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek