Sztrájkolni fognak a pedagógusok?

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke reméli, hogy nem kell megbontania a sztrájkbizottság egységét, de ha a pénteki tárgyalásokon nem tapasztal elmozdulást a kormányzat részéről, a tömörülés kész akár önállóan is sztrájkot hirdetni. Mendrey László, a PDSZ elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "elmentek a falig", és a pedagógusok nehezen viselik a mostani helyzetet. Az érdekvédő jelezte, ha sztrájkra kerülne sor, akkor annak időpontja február második felében lehet - napot egyelőre nem kívánt közölni. A munkabeszüntetés nem néhány órás vagy egynapos lehet, hanem több napon át is tarthatna - mondta újságírói kérdésre válaszolva.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek