A meteorológiai szolgálat előrejelzésében azt írja: a késő délutáni, esti óráktól a Dunántúl délnyugati harmadán (Zala és Vas megyében, illetve Somogy megye délnyugati felén) kiterjedt havazás kezdődik, amely később (éjjel, illetve csütörtök reggel) átterjed a Dunántúl északkeleti részére és a középső megyékre. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta: akinek feltétlenül szükséges, az is csak a téli időjárásra felkészített járművel induljon útnak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy balesetek miatt hosszabb-rövidebb időre az úton rekedhetnek a járművek, ezért lehetőleg mindenki tankoljon hosszabb időre elegendő üzemanyagot, és legyen az autóban vontatókötél és lapát, így egymásnak is tudnak segíteni az autósok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!