Öten fagytak meg egy nap alatt

Öten haltak meg az országban kihűlés miatt az elmúlt 24 órában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombat reggel a rendőrség honlapján. Az összegzés szerint az elmúlt egy napban a rendőrök 38 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: egy halálos balesetben egy ember vesztette életét, 11 baleset súlyos, 26 pedig könnyű sérüléssel végződött. A rendőrök összesen 137 embert fogtak el, 266 embert állítottak elő, biztonsági intézkedés 89 esetben történt. A határrendészeti eseményeket összesítve azt írták, 13 embert tiltott határátlépés, egyet közokirat-hamisítás, egyet pedig a beutazási és tartózkodási tilalom megsértése miatt fogtak el. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek