Díj a Weöres Sándor Színház színészének

Először kapta Szombathelyen színész a Rotary Club művészeti díját, amit évente ítélnek oda a kurátorok. A hétvégén adták át a díjat Balogh Jánosnak a 20., jubileumi Rotary Bálon. A díjat odaítélők ezzel is szerették volna elismerni, illetve biztatni a fiatal és tehetséges színészeket. Balogh János egyébként ma már igazi szombathelyinek érzi magát, bár Sopronban született, azonban idén már 10 éve, hogy a vasi megyeszékhelyre jött tanulni. A színházban egyébként a Szigorúan ellenőrzött vonatok című előadás főszerepében látták azok, akik döntöttek a díj odaítéléséről.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek