A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát. Az ünnepség alkalmával elismerésben részesülnek Szombathely kulturális életében kiemelkedő munkát végző szakemberek. Ma este 19 órakor az AGORA – Művelődési és Sportházban a díjátadó gálán közreműködik: Molnár Piroska – Kossuth-díjas színművész, valamint a közönség láthatja „Montázs-Fergeteges táncok” – A VARIDANCE társulat előadását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!