A 86-os számú főút, Szombathely és vépi leágazás közötti szakaszán két kamion ütközött kora reggel. Személyi sérülés nem történt. A balesettel érintett útszakaszon a műszaki mentés idejére teljes útzár volt érvényben, melyet mostanra feloldottak. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy az útviszonyoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek. A terelés miatt a helyközi buszközlekedésben 20-30 perces késésekre kell számítani, mivel a buszok is csak kerülő úton tudnak közlekedni. A Vasi Volán tájékoztatása szerint a hóátfúvások nagyobb fennakadást nem okoztak a megyében, maximum 5-10 perces késékkel kell számolni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!