Együtt 2014: nevezzük meg az ügynököket!

Az Együtt 2014 és a Haza és Haladás Alapítvány javaslatot készített az állambiztonsági múlt feltárására, kezdeményezve, hogy az egykori megfigyeltek nyilvánosságra hozhassák a róluk jelentő ügynökök kilétét. A szerdán bemutatott javaslat a titkosítások felülvizsgálata után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába helyezné át a nemzetbiztonsági szolgálatoknál maradt iratokat, és bűncselekménnyé nyilvánítaná, ha valaki a korábban kilopott dokumentumokat nem szolgáltatja be. Lehetőséget adnának az ügynökök megnevezésére, és arra is, hogy a megfigyeltek a róluk jelentő hálózati személyek kiléte mellett a tartótisztek tevékenységét is megismerjék.

Bajnai Gordon, a Haza és Haladás vezetője azt mondta: noha az országnak a rendszerváltás óta elvileg most van a legantikommunistább miniszterelnöke, az Orbán-kormány "elsunnyogta" az ügynökügyet, így a kommunista rendszer segítői ma nagyobb biztonságban érezhetik magukat, mint az elmúlt húsz évben bármikor.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek