A vasi megyeszékhelyen a McDonald's gyorsétterem is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ez nem csak a megyében különleges, de országosan is, mivel összesen csak négy McDonald's étterem vesz részt a Turizmus Zrt. által szervezett akcióban. Bár nehéz megbecsülni, de a kecskeméti tapasztalatok alapján ötszörös forgalomra számítanak Szombathelyen – mondta el a Nyugat Rádiónak Kozma Zoltán étteremtulajdonos. Fontos, hogy csak a helyben fogyasztott ételre érvényes az 50%-os kedvezmény.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!