Megszűntek a vízátfolyások Vas megyében Megszüntették a vízátfolyásokat Vas megyében, így újra zavartalan a közlekedés - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. Tegnap a megye több útján is korlátozni kellett a közlekedést, mert az elmúlt hetekben lehullott nagy mennyiségű hó még nem olvadt el teljesen, megteltek az út menti árkok, és vízátfolyások alakultak ki. A szóvivő elmondta, hogy a Magyar Közút szakemberei megoldották a víz elvezetését a korábban problémás helyeken. Ugyanakkor hozzátette: a Vas megyében közlekedőknek továbbra is számítaniuk kell arra, hogy bárhol kialakulhatnak vízátfolyások, amelyek miatt lassítaniuk kell.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!