Március 19-ig lehet pályázni „a magyar dal fővárosa” címért. A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. 2010-ben hirdette meg először ezt a pályázatot, amelynek nyertese első alkalommal Eger, majd Nyíregyháza és 2012-ben Szombathely lett. A szervezők az idén is keresik azokat a magyar településeket, amelyek izgalmas, sokoldalú, átgondolt zenei programmal készülnek a 2013. szeptember 8-i magyar dal napjára, és ringbe szállnak „a magyar dal fővárosa” címért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!