A megyei Civil Centrum mától kezdi el hivatalosan is munkáját. Megszervezésének feladatát az oszkói Hegypásztor Kör kapta az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A 19 megyéből és a fővárosból pályázat útján nyerhették el civil szervezetek a lehetőséget, hogy 2014 végéig az adott megye civil szektorát összefogják, informálják, képezzék, az önkormányzatokkal és a vállalkozásokkal a párbeszédet erősítsék. A Hegypásztor Kör előnye, hogy az Önkéntes Centrum működtetése kapcsán kialakult partnerségeit tovább tudja vinni és fejleszteni a Civil Centrum égisze alatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!