„Régiók kertjei és kultúrái” címmel tartanak ma egész napos programot Szarvaskenden egy határon átnyúló együttműködési program segítségével. Az osztrák-magyar gasztronómiai fesztivál célja megismertetni a turistákkal Vas megye és a térség látványosságait, illetve bemutatni a helyi népművészetet és szokásokat. A rendezvényen böllérversenyt is szerveznek, melyen a két ország településeiről érkezett 20 csapat méri össze tudását. A látogatók egész nap végigkövethetik a disznóvágás folyamatát, illetve kóstolhatnak a „disznóságokból”. A fesztivált egész nap ingyen látogatható - tájékoztatott Marton Ferenc főszervező.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!