Az országos influenzajárvány miatt két budapesti és egy vidéki kórházban már elrendelték a részleges látogatási tilalmat. A Markusovszky Kórház orvosigazgatója, dr. Kőfalvi István rádiónknak elmondta, hogy sem a járóbeteg-, sem a fekvőbeteg ellátásban nem észleltek még influenzás megbetegedéseket. Esetenként felsőlégúti panaszok előfordulnak, azonban egyelőre nem tartják indokoltnak a látogatási tilalom elrendelését. Az orvosigazgató hozzátette: ez az állapot bármelyik pillanatban változhat, a kórházban pedig felkészültek egy esetleges látogatási tilalom elrendelésére. Így amennyiben szükségesnek látják, az ÁNTSZ-el együtt megteszik a megfelelő lépéseket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!