A Bolyais diákot is díjaztak

Kiosztották az elismeréseket a hatodik Ifjúsági Bolyai Pályázat győzteseinek. A díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár és Perczel András, az Ifjúsági Bolyai Pályázat bíráló bizottságának elnöke adta át. A bizottság döntése alapján középfokú nevelési-oktatási kategóriában az első díjat megosztva kapta egy budapesti diáklány és egy székesfehérvári tanuló. A második helyezett Mérő László, a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója lett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek