Távozik L. Simon László államtitkár

Távozik posztjáról a hónap végén L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddigi parlamenti államtitkára lesz - jelentette be Balog Zoltán pénteken Lovasberényben. Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett az államtitkár leváltásához. A miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját is, ezért arra kérte a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőjét, valamint a miniszterelnököt: támogassák, hogy a távozó államtitkár vissza tudjon térni az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának élére. L. Simon László utóda március 1-jétől Halász János, az Emmi jelenlegi parlamenti államtitkára lesz, aki "már bizonyított", az első Orbán-kormány idején például az akkori kulturális tárca államtitkáraként - jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: Halász János utóda Doncsev András lesz. L. Simon László köszönetet mondott azért, hogy nyolc hónapig irányíthatta az államtitkárságot, noha elismerte, kinevezésekor nem ennyi időre készült. "Nem a Magyar Művészeti Akadémia volt a köztünk meglévő véleménykülönbség oka" - hangsúlyozta, hozzátéve: "nem szakmai okokból távozom, miniszter úr és köztem habitusbeli különbség van".


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek