Idén 20. alkalommal rendezik meg az országos katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt. Az idei esztendő jelmondata: A tudás életet menthet! A verseny célja, hogy a résztvevő diákok elméletben és gyakorlatban, játékos formában adjanak számot a veszélyhelyzeti ismereteikről, amit a tanév során elsajátítottak, és megmutassák, mennyire járatosak önmaguk, illetve mások mentésében. A négyfős csapatok nevezését általános és középiskolás korcsoportban várják a Vas megyei katasztrófavédők is. Helyi, területi és országos fordulókon mérik össze az erejüket a csapatok, akik a helyi szintű versenyekre az illetékes katasztrófavédelmi megbízottnál jelentkezhetnek. Az országos döntőre a csapatokat a katasztrófavédelmi igazgatóságok a megyei polgári védelmi szövetségekkel közösen április 22-ig nevezik be.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!