223 ezer forint volt az átlagkereset 2012-ben

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 000 forint volt 2012-ben; nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,6 százalékkal haladták meg az előző évit, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 2,0 százalékkal emelkedtek 144 000 forintra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 233 700 forintot, a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 214 900 forintot kerestek tavaly. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 200 forint volt. A KSH közölte azt is, hogy nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 6,3 százalékkal haladták meg a 2011. január-decemberit. A bruttó átlagkeresetek 2012-ben is a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 459 700 forintot értek el, ezt az információ és kommunikáció követte 410 100 forinttal.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek