Felkészültek az esetleges árvízekre a megyében

Az elmúlt hetekben megtörtént Vas megyében is a védekezési munkákban szerepet vállaló szervek felkészítése. A katasztrófavédelem több 10 ezer homokzsákkal, sátrakkal, fáklyákkal, szivattyúkkal rendelkezik, melyek az árvízhelyzetben igénybe vehetők. Szükség esetén a polgári védelmi szervezetek, az Őrség Mentőcsoport is bevethetőek, illetve a jövőben megalakuló járási mentőcsoportoknak is kiemelt szerepük lesz az árvízhelyzetek kezelése során. Vas megyére egyébként a belvizek kialakulása nem jellemző, vízkárokkal főként árvíz esetén kell számolni. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak Ausztriával és Szlovéniával határvízi kapcsolata van, ahonnan folyamatosan érkeznek a hidrológiai adatok, amelyek nagyban elősegítik a tervezési munkát. Szükség esetén a védekezési feladatokat elsősorban a három árvízvédelmi szakaszon, Sárváron, Körmenden és Szentgotthárdon látják el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek