Sárváron több gyógyfürdő-kezelést is támogat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Hétköznaponként nyolc és délután fél négy között vehető igénybe közel 10 fajta kezelés Sárváron, melyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is támogat. Az egyes kezeléseket az OEP által kijelölt gyógyfürdőkben lehet igénybe venni, így Vasban Sárvár mellett Bükön is. Mindkét gyógyfürdőben működik reumatológiai szakrendelés is, ahol nem szükséges időpont-egyeztetés és beutaló, és a vizsgálat is ingyenes. Sárváron az egészségpénztár által támogatott kezeléseket végző Gyógy- és Wellness Fürdőben a többi közt a medencefürdő, gyógyvizes kádfürdő, iszappakolás, súlyfürdő, szénsavas fürdő, orvosi gyógymasszázs, víz alatti sugármasszázs szerepel az OEP-támogatott gyógykezelések közt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!