A Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Központ a MTESZ Vas megyei Szervezetével közösen kiírta a Zöld Béka pályázatot. Ezen Vas és Zala megyei általános és középiskolák vehetnek részt. A programban az iskolák támogatást nyerhetnek a környezetvédelmi oktatás fejlesztése és oktatást segítő műszer, környezetvédelmi szakkönyvek, kiadványok, szemléltető eszközök beszerzésére. Kránitz Tiborné az alapítványi titkára rádiónknak elmondta a pályázatokat március 29-ig várják. Hozzátette, tavaly Vas megyéből jelentkezett a legtöbb iskola.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!