Megemlékezés ma Szombathely bombázásáról

A város önkormányzata, a Savaria Egyetemi Központ valamint a Szent Erzsébet Plébánia kegyeleti megemlékezést tart ma Szombathely bombázásának 68. évfordulóján. Este negyed hétkor a Thököly Imre utcában a Ferences templom – Assisi Szent Ferenc Kollégium falán található „A bombatámadás áldozatainak” domborművénél elhelyezik az emlékezés gyertyáit, majd közös sétára hívják a szombathelyieket a Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi téri épületéhez. Itt ünnepi megemlékezés lesz az épület falán elhelyezett emléktáblánál, majd emlékbeszédet mond Dr. Puskás Tivadar polgármester.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek