Csütörtökön kezdődik a pere annak a férfinak, aki 2010-ben feltehetően féltékenységből megölte a volt élettársát, majd elrejtette a holttestet, és eltűntként kereste a nőt. A férfi életveszélyesen megsérült, miután autós üldözésbe keveredett a rendőrökkel. Hogy most milyen egészségügyi állapotban áll bíróság elé, arról nincs hír. Közben ítélet várható a hűtőkocsis támadás ügyében a Szombathelyi Törvényszéken. Még 2009-ben történt a rablás. A három vádlott egy szombathelyi telephelyre tört be, megverték és egy hűtőkocsiba zárták a biztonsági őrt, majd több mint 2,5 millió forinttal távoztak. Szerdán várható ítélet a rablás ügyében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!