MSZP: Orbán Viktor hazudott

A rászoruló családok ma többet fizetnek a gázért, mint az utolsó szocialista kormány idején - közölte az MSZP-s Katona Tamás, volt pénzügyminisztériumi államtitkár az MTI-vel kedden. Közleményében azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor hétfői parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy 2002 és 2010 között a szocialista kormányok csökkentették a nyugdíjakat, a béreket és a családtámogatásokat - szerinte nem véletlenül nem mondott számokat a miniszterelnök, mert akkor kiderült volna, hogy ezek valójában nőttek (a keresetek értéke példáué 30 százalékkal, vásárlóértéken 6 százalékkal lett több).

Orbán azt is mondta, hogy ebben az időszakban a gáz ára háromszorosára, az áramé pedig kétszeresére nőtt. Azt viszont nem tette hozzá, hogy a gáz és a villany ára az energiahordozók folyamatosan emelkedő világpiaci árával összhangban emelkedett - kifogásolta Katona Tamás. Arra is emlékeztetett, hogy a szocialista kormány a növekvő árak miatt bevezette a szociális alapú gázártámogatást, ami a családok jelentős részének megkönnyítette a rezsi kifizetését. "Az Orbán-kormány viszont ezt eltörölte, így a magyar családok felének 20 százalékkal emelkedett meg a gázszámlája. Azóta ehhez 17 százalékos gázáremelés társult." A valóság tehát az, hogy a rászoruló családok többet fizetnek, mint az utolsó szocialista kormány idején - közölte az MSZP-s politikus.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek