Közeleg a Húsvét, szaporodnak az ellenőrzések

A fogyasztóvédelem egész évben ellenőrzi a kereskedőket. Vizsgálják a helyes árfeltüntetést és a termékek szavatosságát is. A húsvét előtti időszakban viszont elsősorban azokat a helyeket látogatják meg, ahol a fogyasztók nagy része valószínűleg megfordul az ünnepre készülve. Ilyenek például a szupermarketek, a játékboltok, piacok. Szilágyi Ildikó a fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője rádiónknak elmondta: éves szinten megyénkből 5-600 bejelentés érkezik hozzájuk. Hozzátette: Vas megyében egyre kevesebb a megtévesztő terméknév, de még mindig problémát okoz a rossz árfeltüntetés, a szavatosság és a nem megfelelően intézett jótállás.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek