Üzletszerűen, különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője ellen – erősítette meg Vassné Szele Adrienne ügyész, a megyei főügyészség szóvivője az MTI-nek. A társaság korábbi ügyvezetőjét, volt gazdasági igazgatóját, egykori jogtanácsosát, volt vállalkozási igazgatóját és hajdani termelési igazgatóját azzal vádolják, hogy bűnszövetség tagjaként több éven keresztül összesen 1 milliárd 300 millió forintot sikkasztottak el. Az öt vádlott teljes vagyonát zárolták. Az ügyben névtelen feljelentés alapján indult rendőrségi nyomozás. Mivel a Szombathelyi Törvényszék elfogultságot jelentett be, az ügyet a Veszprémi Törvényszékre tették át. Az elsőfokú tárgyalás várhatóan májusban kezdődik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!