A szombathelyi volt határőr laktanya ma már a Belügyminisztérium egyik segélyhívó központjának ad otthont. Egészen pontosan 11 éve, 2014-ben készült el az új központ. Amiből egyébként kettő van az országban, a másik Miskolcon.
Viszont az egykori laktanya területét nem teljesen foglalta le a BM, a több helyrajzi számon lévő ingatlanon vannak magántulajdonban lévő részek is. Az egyik ilyen a terület északnyugati részén található, itt:
A terület tulajdonosa, a GreenSite International Zrt. nemrég arról értesítette az önkormányzatot, hogy a beépítetlen terület egy részét értékesíteni akarja. Kiderült viszont, hogy az ingatlan egy részére még korábban elővásárlási jogot jegyeztetett be az önkormányzat, egészen pontosan új munkahely teremtése céljából.
A GreenSite International Zrt. egyébként több kisebb ingatlanrésszel, köztük két, közforgalomtól elzárt magánúttal együtt akarja eladni az ingatlant nettó 53 millió, azaz bruttó 67,4 millió forintért. Mint írják, a leendő vevő a vételár 10 százalékát már kifizette, a többit az adásvételi szerződés megkötése után rendezi.
Ehhez viszont kell az önkormányzat belegyezése, illetve az, hogy a város lemondjon az elővásárlási jogáról. A jövő heti közgyűlésre készült anyagban szerepel, hogy az önkormányzat költségvetésében nincs keret az ingatlan megvásárlására. Az anyag azt is megfogalmazza, hogy ha a közgyűlés mégis úgy dönt, hogy megveszik az ingatlant, akkor az csak elvi döntés lehet. Főleg azért, mert a megvásárlás előtt ki kell kérni ingatlanforgalmi szakértő véleményét, hogy a vételár reális-e.
Erre azonban valószínűleg nem lesz szükség, borítékolható, hogy a közgyűlés lemond az elővásárlási jogról.